Pákozdi Imre hozzászólása a Nem kell párt? vitaindítóhoz.

1. A svájci „félig közvetlen”, félig képviseleti demokrácia rövid, tény- és számszerű ismertetése
2. Érvek mellette
    a.    A részvétel ethosza
    b.    A közpénz pazarlásának fékje
    c.    Az átgondolt törvényalkotás kulcsa
    d.    A politika legitimitásának járulékos záloga
    e.    A gazdasági haszon
3. Érvek ellene - avagy az aggályok
    a.    Káosz és jogbizonytalanság?
    b.    Kompetens-e a nép?
    c.    Belefáradás a politikába?
    d.    Érdekcsoportok áttörési lehetősége?
4. Miért nincs mindenhol ez?
5. Az átmenet egy lehetséges útja

1.    A svájci „félig közvetlen”, félig képviseleti demokrácia rövid, tény- és számszerű ismertetése

8,2 millió lakos, 6,3 millió állampolgár, 5,3 millió választó. Korhatár: 18 év.

26 kanton, kétkamarás, 46 +200 tagú szövetségi parlament, négyéves választási ciklus. Évente kb. 6 szövetségi szintű népszavazás.

A szövetségi vagy kantonális törvények megtámadhatók népszavazással, 3 hónapon belül. Ehhez szövetségi szinten 50 ezer aláírás kell.

Megtámadható az alkotmány is, de az 18 hónap alatt összegyűjtött 100 ezer aláírással. (A parlament általi alkotmánymódosítást kötelező népszavazással jóváhagyatni.) Ugyancsak 100 ezer aláírás kell valamely népi, tehát nem a parlamenttől eredő törvény-kezdeményezésnek a szövetségi parlament elé utalásához (ez az iniciatíva).

Érvényességi küszöb egyik fajta népszavazásnál sincs. Az eredmény kötelező és nem évül el.

2.    Érvek mellette

a.    A részvétel ethosza

Az, hogy a lakosságnak megadatik a részvétel a kormányzásban, csökkenti az elidegenedést és a közömbösséget. Az egyes konkrét népszavazási kérdések körül kialakuló párbeszédek pedig növelik a kölcsönös megértést és oldják a politikai pártalakulatok hívei közötti, sokszor antagonisztikusnak látszó ellentéteket. Mindez erősíti az egyének közötti kapcsolatokat és arra készteti az állampolgárokat, hogy túltekintsenek saját szűk érdekeik mezsgyéjén. Ráadásul a részvétel lehetősége a politika becsületességéről kialakított pozitív kép fontos forrása.

Mindezt többen megkísérelték számszerűsíteni is. Alois Stutzer és Bruno Frey svájci szociológusok 2006-ban megmérték a népszavazási döntések gyakorlati hasznának hatását, másrészt a döntésben való részvétel lehetőségének hatását a Svájcban élők közérzetére. Kimutatták, hogy a részvétel puszta tényéből eredő közérzeti haszon nagyobb, mint a népszavazási döntések gyakorlati haszna. A mérések két módszere: (1) a Svájcban élő, szavazati jog nélküli külföldiek és a szavazati joggal rendelkező állampolgárok közötti attitűd-különbség kimutatása, (2) a szavazati joggal rendelkező állampolgárok közérzetét befolyásoló tények hatásának szétszálazása többváltozós regressziószámítással. Az eredmények közül a leglátványosabb, hogy a félig közvetlen demokrácia eszközeivel hozott döntések összesített (tehát gyakorlati + közérzeti) hatása az állampolgárok esetében háromszorosa a szavazati joggal nem rendelkezőknél mérhetőnek, akik csak a döntések gyakorlati hasznát élvezik.

Érdekes eredményt hozott egy másik, a kantononkénti különbségek alapján történt felmérés is. A felmérés készítői a kantonok között egyetlen szempont szerint tettek különbséget: hogy mely kantonokban lehetséges a kantonális költségvetés népszavazásos úton történő befolyásolása és melyekben nem. Azokban a kantonokban, ahol lehetséges, az adóhátralékok mintegy 30%-kal alacsonyabbak, mint ott, ahol a költségvetés népszavazással nem befolyásolható.

b.    A közpénz pazarlásának fékje

(1) A költségvetésről tartott népszavazást biztosító és az azt nem megadó kantonok összehasonlítása alapján megállapítható, hogy a költségvetési kérdésekben tartható népszavazás fékezi a választások előtti túlköltekezést. (2) A közösségi költségvetés fejenkénti összege 10%-kal alacsonyabb és (3) a köz eladósodásának mértéke 25%-kal kisebb ott, ahol költségvetési kérdésekben is tartható népszavazás. A közszolgáltatások lényegesen hatékonyabbak ott, ahol költségvetési kérdésekben tartható népszavazás.

c.    Az átgondolt törvényalkotás kulcsa

A parlament által hozott törvények népszavazásos felülbírálatának a lehetősége élénkíti a pártok és a közvélemény kapcsolatát. Ugyanakkor arra készteti a parlamenti erőket, hogy a törvényeket közösen, mindenki által elfogadható kompromisszumokkal dolgozzák ki. A népszavazás mint hatékony eszköz teszi Svájcot a konszenzuszos demokrácia mintaországává.

d.    A politika legitimitásának járulékos záloga

Kriesi szerint „A közvetlen demokrácia intézményeit kiépítő államokra jellemző nagyobb állampolgári elégedettségi szint nem csupán ezen országok jobb teljesítményéből fakad, hanem az ilyen eljárásrenden alapuló és ezért nagyobb legitimitású közpolitikai döntések közvetlen eredménye. A közvetlen demokrácia eljárásrendje alapján meghozott politikai döntések igazságosabbnak tűnnek a polgárok szemében.”

e.    A gazdasági haszon

    A pénzügyekben népszavazást engedő kantonokban az egy keresőre jutó termelési érték – ceteris paribus, azaz minden mást tényező egyezése mellett – 3,6%-kal magasabb, mint azokban, amelyekben ez nem lehet népszavazás tárgya.

3.    Érvek ellene - avagy az aggályok

a.    Káosz és jogbizonytalanság?

Nem. „A svájci demokrácia intézményi berendezkedése és a politikai elitek mobilizálási és kommunikációs stratégiái előzetesen strukturálják a választók elé kerülő alternatívákat.” A felülbírálható törvények 7%-ára írtak ki népszavazást (2000 óta), amelyeknek egy hetede bírálta felül eredményesen a megtámadott törvényt. Eszerint az összes törvény alig 1%-át változtatták meg népszavazással. A népi törvénykezdeményezések (iniciatívák) 6%-át fogadták el a népszavazáson.

b.    Kompetens-e a nép?

Hogyan hoznak megalapozott döntéseket a viszonylag tájékozatlan állampolgárok? (1) a résztvevők a tájékozottabbak közül kerülnek ki (ez az „alkalmatlanok önszelekciója”). (2) Kriesi: „A közvetlen demokrácia gyakorlása nem támaszt túlzott követelményeket az állampolgárral szemben.” (3) Sok esetben komplett, kidolgozott törvényjavaslatok kerülnek a szavazók elé, nem csak „igen-nem”-mel megválaszolható kérdések, mint itthon. Ám, az utóbbi esetekben is összefoglaló, tájékoztató anyagok készülnek Svájcban a konkrét eset pro- és kontra érveléssel történő eldöntéséhez.

c.    Belefáradás a politikába?

Igen, még ha lassan is. A részvétel 25-45 százalék és az utóbbi hatvan évben csökkenő – akárcsak az általános választásokon. Összehasonlításul ez utóbbi, tehát a parlamenti választásokon való részvétel aránya Németországban 80%, Nagy-Britanniában pedig 74% körüli és nem csökken. Svájcban a célszerűség kedvéért összevont szavazásokat tartanak, egyszerre három-négy kérdésről is. Ezen kívül lehet levélben és interneten is szavazni.

d.    Érdekcsoportok áttörési lehetősége?

Gerber nyomán: „a gazdasági érdekcsoportok képesek lehetnek megakadályozni olyan javaslatok elfogadását, amelyeket elleneznek, de saját javaslataikat már nemigen tudják elfogadtatni”. [A népszavazások során] „a civil érdekvédő szervezetek hatékonyabbak a status quo megváltoztatásában, míg a gazdasági érdekcsoportok annak megtartásában.”

4.    Miért nincs mindenhol ez?

Talán mert Svájc fejlődése egy fontos szempontból kivételes. Svájcban a történelem fejlődése nem az önkényuralomtól haladt a demokrácia felé - mint szinte mindenütt a keresztény világban - hanem közösségi irányítású kantonok szövetségeként jött létre. Ők tehát 700 éven át csupán finomítgatták azt, amit a világ többi országában csak a legutóbbi időkben harcoltak ki: a demokráciát.

A történelmi fejlődésnek ez a sajátossága valószínűleg döntő, mert az Amerikai Egyesült Államokra, a másik olyan országra, amelynek az életében - még ha nem szövetségi szinten is - fontos szerepet játszanak a népszavazások, ugyanez a fajta kivételes történelmi fejlődés jellemző. A függetlenségi háború óta ők sem kellett legyőzzenek semmiféle császárt, cárt, királyt, tehát a Ranke német történész által még a XIX. sz. közepén is Istentől valónak gondolt uralkodót, hogy a hatalmat - közösségi irányítású régiók („államok”) szövetségét működtetve - a kezükbe vehessék.

5.    Az átmenet egy lehetséges útja

Magyarországon a demokrácia svájci típusú felé történő megreformálása égetően fontos volna, hiszen az elmúlt 26 év megmutatta: képviseleti demokráciánkban egyik, a választásokon győztes párt sem képes a hatalommal erkölcsösen élni. Lopások, csalások, eltérített eredményű pályázatok, önkény és kivételezés uralja a magyar közéletet, immáron huszonéve. A baj pártfüggetlen, a mérték pedig egyre erősödő - úgyhogy a hibát a rendszerben kell keresnünk és ez a keresés sürgős.

„Magyarországon pártot csak párt hozhat létre” mondta Lányi András, még az Élőlánc egyik vezetőjeként. Nos, nem kell feltétlenül új párt a fenti új eszmékhez. Létezik ugyanis itthon egy formáció, amely a nevében hirdeti, hogy Lehet Más a Politika – kitalálni azonban alig tudott akármit, ami valóban újdonság lenne. Kevesebbet - vagy talán egyáltalán nem - törvénytelenkedtek, az igaz; de az is igaz, hogy ez kevésnek bizonyult az üdvösséghez. Most éppen 4%-on állnak... Ha ők felvállalnák a demokráciának ezt a kiemelkedően sikeres válfaját, akkor valóban másképpen politizálnának, mint akárki e hazában. És ha ügyesen teszik a dolgukat, észrevenné és méltányolná a különbséget a publikum.



Felhasznált irodalom

Hanspeter Kriesi: Közvetlen demokrácia. Svájc esete. Megjelent: Enyedi Zsolt (szerk.): A népakarat dilemmái. Budapest: DKMKA – Századvég, 2009. pp. 87-106.

Gebhard Kirchgässner, Lars P. Feld, Marcel R. Savioz: Die direkte Demokratie. (1999) Basel, Helbing und Lichtenhahn

Bakó Bea: Mennyit rólunk, nélkülünk? Iustum Aequum Salutare IX. 2013. 3. • 167–185.

Alois Stutzer, Bruno S. Frey: Political participation and procedural utility: An empirical study. (2006) European Journal of Political Research 45: 391-418

Elisabeth Gerber: The Populist Paradox (1999) Princeton, NJ: Princeton University Press

A Gerber-könyvről szóló könyvismertetés: http://press.princeton.edu/titles/6750.html